A világ rabszolgái
napjainkban
„Egy férfi jött a menekülttáborba, és
kiválasztott bennünket; engem öt másik lánnyal együtt autón egy
Kartúm nevű helyen
levő
házba vittek. Nem engedtek ki.
Egész nap dolgoznunk kellett. A lányokat egyenként elvitték...
Egyik nap jött egy asszony, és engem is elvitt. Nagyon nehéz munkát
kellett végeznem. Mindenfélét dolgoztam: takarítottam a házat meg a
nagy udvart, kézzel mostam, elláttam a gyerekeket; az
idők során összesen
öten voltak... Játszani kezdtem a gyerekekkel... Szerettem
játszani, hiszen még gyerek voltam; elvették a gyerekkoromat.
Azelőtt iskolába jártam,
most nem... Minden apróságért megvertek.”1
Mende 12 éves fejjel kényszerült
elmenekülni a falujából a szudáni polgárháború miatt. Egy
menekülttáborban szegődtették el,
azután hat vagy hét évig rabszolgaként dolgozott. Végül Londonba
vitték, hogy ott szolgálja ki asszonyát, és ekkor megszökött. Úgy
hangzik, mint egy tizenkilencedik századi történet, pedig nem az.
Rabszolgaság ma is létezik Szudánban (is), ebben a polgárháború
dúlta országban, ahol a védtelen, otthontalan emberek
rabszolga-kereskedők prédájává
válnak. Mende egyike a becslések szerint tizennégyezer személynek,
akit Szudánban 1986 óta rabszolgaságba
kényszerítettek.2
A „rabszolga” szó valami barbár,
szégyenletes dolgot jelöl az emberiség történelmében. Úgy
tűnik,
egyidős magával a
társadalommal. Az
első
rabszolgatartó államok az i.e.
V- IV. évezredben alakultak, körülbelül erre az
időre
tehető a rabszolgaság
kialakulása is. Ezekben az úgynevezett ókori keleti típusú
államokban - mint Mezopotámia, Egyiptom, India, Ó- és Újbabiloni
állam- a rabszolgatartás foka nem haladta meg a házi
rabszolgatartásét.14 Ókori kultúrákban a rabszolgák gyakran hadifoglyok
voltak. Az ókori Athén gazdagsága jórészt rabszolgákkal
kiaknáztatott ezüstbányákból származott. A mai szemet
gyönyörködtető és évente több
millió turistát vonzó egyiptomi piramisokat zsidó rabszolgákkal
építették az Exodus előtt. Az
iszlám előtti Arábiában
különféle tevékenységekre szakosodott rabszolgákat – eunuchokat,
ágyasokat, zenészeket, táncosokat – foglalkoztattak. A középkori
Európában jobbágyok művelték
földesuraik birtokait.
Rabszolgatartással
vádolnak egy brit divatcéget
2007. augusztus 13. hétfő 16:31:00
Rabszolgamunkával
gyanúsították meg a Topshop ruhagyártó társaságot. A cég harmadik
világbeli alkalmazottjai állítólag hetven órát dolgoznak hetente,
40 pennys (148 forintos) órabérért.
Brit lapjelentések szerint a trendi gyártó úgy
tartja alacsonyan árait, tulajdonosa, Sir Philip Green pedig úgy
növeli több milliárd fontos vagyonát, hogy mauritiusi helyszíneken
Sri Lanka-i, indiai és bangladesi dolgozókat "foglalkoztat" napi 12
órában, heti hat napon át, minimális fizetésért. A Topshop
anyavállalatának szabályzata kimondja, hogy egy gyári alkalmazott
sem dolgozhat heti 48 óránál többet.
A vádak szerint a társaság főleg
az indiai szubkontinensen toborozza munkaerejét magas béreket
ígérve, később pedig elkérnek 725 fontot minden egyes palira vett
dolgozótól, mielőtt Mauritiusra repítenék őket. A gyárakhoz érve
aztán az alkalmazottak óránkénti 22 és 40 penny közötti fizetésért
dolgoznak, ami a sziget átlagbérének nagyjából fele.
Egyes híresztelések szerint a
dolgozókat szűkös szállásokon helyezik el, ahol száz emberre jut
egyetlen fürdőszoba. Ha valaki nem tartja az előirányzott -
rendkívül szigorú - munkatempót, még nevetséges fizetését sem kapja
meg, aki reklamál, azt pedig kirúgják, és mehet vissza oda, ahonnan
jött.
A vállalat szóvivője ragaszkodott
ahhoz, hogy a cég maradéktalanul betartja a mauritiusi törvényeket.
A társaság tulajdonosa állítása szerint semmit nem tud az ügyről,
de a közeljövőben "ki fogja vizsgálni minden részletét".
15
Afrikában széles körben elterjedt a
rabszolgaság, és már a középkort megelőzően megkezdődött a más
országokba irányuló rabszolga-kereskedelem. Tetőpontját a tizennyolcadik század utóján
érte el, amikor Nyugat-Afrikából nagy számban szállítottak
rabszolgákat az Újvilág gyarmataira. Becslések szerint mintegy 13
millió embert szállítottak el rabszolgahajókon
Afrikából.3
A rabszolgaságot Nagy-Britanniában végül
1838-ban, az Egyesült Államokban pedig 1865-ben (az USA
alkotmányának 13. kiegészítésében) törölték el. Az 1926-os
rabszolgaügyi egyezmény az egész világon törvényen kívül helyezte a
rabszolgaságot. Második cikkelye teljesen világossá tette az
álláspontot: valamennyi fél vállalja „a rabszolga-kereskedelem
megakadályozását és visszaszorítását.. [továbbá] a rabszolgaság
minden formájának lehető leghamarabbi fokozatos beszüntetését.” Azután 1956-ban az ENSZ
elfogadta a rabszolgaság, rabszolga-kereskedelem, valamint a
rabszolgasághoz hasonló intézmények és eljárások
eltörléséről szóló
kiegészítő megállapodást. Ez
minden országot felszólított, hogy vessen véget az
adósrabszolgaságnak, félrabszolgaságnak, a nők házassági célú adásvételének és a
gyermekszolgaságnak.
Azt hihetnénk, hogy ez a jogi szabályozás
a történelem megannyi szégyene után biztosította a rabszolgaság
megszűnését a modern
világban. De nem. Napjainkban több a rabszolga a világon, mint a
történelem során bármikor. A rabszolgaság ellen
küzdő csoportok becslése
szerint mintegy 27 millió rabszolga dolgozik az Antarktisz
kivételével valamennyi kontinensen, és olyan árukat termel,
amelyeket a nyugati világban naponta
használunk.4
Az 1926-os egyezmény a
következőképpen határozza
meg a rabszolgaságot: „egy személy olyan helyzete, illetve
állapota, amelyben a tulajdonláshoz kötődő jogok bármelyikét vagy mindegyikét gyakorolják felette”. Az
Anti-Slavery International mai definíciója megjelöl egy vonást,
amely különbözővé teszi a
rabszolgaságot az emberi jogok egyéb megsértésétől. A rabszolgát fenyegetéssel kényszeríti
munkára a foglalkoztatója, aki birtokolja vagy
ellenőrzése alatt tartja.
A rabszolgákat kivetkőztetik
emberi mivoltukból, tömegcikk gyanánt kezelik, vagyontárgyként
adják-veszik. Ráadásul fizikailag korlátozzák vagy szabad
mozgásukban akadályozzák őket.
Miként fosztanak meg napjainkban ennyi
embert ezektől az
alapvető jogoktól? Hogyan
működhet ilyen
erőteljesen és
szembetűnően valami,
amiről azt hittük, az
emberiség történelmének sötét múltjára szorítkozik?
A rabszolga hagyományos vagy „ingósági”
válfaja – amelynél az embereket úgy adták-vették, mint a
lábasjószágot – ma is létezik. Szudáni fegyveres szabadcsapatok
rabszolgaságból szereznek pénzt, nőket és gyermekeket rabolnak, majd eladják őket. Mauritániában épp húsz esztendeje
tiltották be törvénnyel a rabszolgaságot, de a kormány azóta sem
sokat tesz azért, hogy büntesse a gyakorlását, eljárjon az
alkalmazóival szemben.5
Az adósrabszolgaság jelenleg a
rabszolgaság leggyakoribb formája, világszerte mintegy 20 millió
embert érint.6 Az adósrabszolgákat gyakran kényszerrel
vagy megtévesztéssel bírják rá, hogy kölcsönt vegyenek föl.
Egyetlen kölcsönfedezetük a saját munkaerejük, így a tartozás
törlesztése fejében dolgozni kénytelenek. A visszafizetés
feltételei annyira szigorúak és a munkájukat annyira alacsonyra
értékelik, hogy talán sosem tudják megadni a kölcsönt. Az adósság
az utódokra is átszállhat, ez leendő gyermekeit is szolgaéletre
kárhoztatja.
Az adósrabszolgák feltalálási helye
jellemzően Dél-Ázsia, és
olyan területen alkalmazzák őket, amely a helyi gazdaságot segíti: leggyakrabban a
mezőgazdaságban és a
téglagyártásban. Ilyen munkás Keszro, aki egy hírhedten kíméletlen
földesúrnál dolgozik, a pakisztáni Szanghar faluban. A fiú tizenkét
éves korában beszélt az Anti-Slavery International
képviselőivel. Keszro
gazdája férfiak, nők és
gyermekek százait tartja éjjel-nappal rabláncon, ütlegeli
őket, ha nem
dolgoznak mert nem kaptak gyógyszert. „Most is emlékszem a haldokló
testvéreim arcára. Azért haltak meg, mert apámnak nem volt pénze
gyógyszerre, és nem engedték neki, hogy orvoshoz vigye
őket.” Keszro
családját a jelenlegi földesúr egy másik gazdától vásárolta meg –
aki verte a munkásait, a nőket molesztálta és megerőszakolta. Amikor megkérdezték Keszrótól, szeretne-e iskolába
járni, azt felelte: „Persze, de ki fog elengedni? Ki végzi el a
munkámat?”7
A rabszolgaság egy másik formája a
kényszermunka: embereket kényelmes, jól fizetett munka ígéretével
nagyvárosokba vagy külföldre csalnak, és mire észbe kapnak,
rabszolgákká válnak. Az emberkereskedelemnek ez a változata jól
menő,
jövedelmező üzlet
bűnözőbandák számára,
amelyek rendszeresen szállítanak embereket nyugati országokba. Az
Egyesült Államok Külügyminisztériumának becslése szerint évente
közel egymillió főt
csempésznek át országhatárokon.8
Irsadot az apja egyik barátja csempészte
Bangladesből az Egyesült Arab
Emírségekbe. Az akkor mindössze négyéves kisfiút eladták egy
embernek, aki tevehajtónak tanította be gyorsasági versenyekre. A
teveverseny rendkívül veszélyes:
a fiúkat rákötik a több mint két méter magas állatra, amely
óránként hatvan kilométeres sebességgel tud futni. A gyereknek alig
adnak enni-inni, hogy elég sovány maradjon. Irsad szülei végül
Dubaiban a nyomára akadtak, de az a férfi, aki elrabolta, azt
állította a rendőröknek,
hogy ő a fiú apja, erre
mindhármukat átadták a rendőrségnek. Irsad apját kitoloncolták. Csak valamivel
később oldódott meg az
ügy, miután egy odalátogató bangladesi
kormánytisztviselő fölismerte
Irsadot. A fiút kiszabadították, hazakerült a
családjához.9 Szerte a világon több tízmillió gyermek
dolgozik veszélyes körülmények között, másokat szexuálisan
kihasználnak, prostitúcióra vagy pornográfiára
kényszerítenek.
Ez az újfajta rabszolgaság még
embertelenebb, mint a régi, és a rabszolga taszított egyén ma még
mostohább helyzetbe kerülhet. Hajdan a rabszolga és a
rabszolgatartó között hosszú távú kapcsolat alakult ki. Bár a
rabszolga jogállása eleve az emberi jogok lábbal tiprása, a
rabszolgával mégis nagyobb valószínűséggel bánt emberségesen a gazdája –
elvégre az éhező vagy beteg
rabszolga nem sok hasznos munkát képes végezni. A jelenkori
rabszolgát azonban fogyóeszköznek, olcsón kapható és eladható,
könnyen pótolható holminak tekintik.10 Az amerikai déli
államokban mai pénzben kifejezve átlagosan 40.000 dollárba került
egy rabszolga. A mai rabszolgák átlag ára potom 90
dollár.11
Ez az elhasználhatóság nagyon megnehezíti
a rabszolgaság elleni fellépést. Bármilyen
kézenfekvő válasznak tetszik
a bojkottálás, tulajdonképpen nem segít a rabszolgákon. A
nyugat-afrikai kakaóültetvényeken például a termék alacsony
felvásárlási ára is hozzájárult a kényszermunka problémájához; a
munkáltatók csak úgy tudtak nyereséget elérni, ha módot találtak,
hogy ingyen dolgoztassák az embereket. A bojkott még jobban
letörheti az árat, és a helyzet cseppet sem javul.
Kevin Bales rabszolgaság-ellenes aktivista
hangoztatja, hogy a rabszolgaság elleni jogi csatát már sikerült
megnyerni.12 Sok más emberjogi kérdésnél az
első
lépés az, hogy rávegyük a
nemzetközi közösségeket, világosan jelentse ki, hogy egy bizonyos
gyakorlat –mondjuk, a nők
körülmetélése – helytelen, ezért be kell szüntetni. A rabszolgaság
esetében ezt a nehéz feladatot már elvégezték azok az aktivisták,
akik a XIX. és a XX. században véget vetettek a rabszolgaságnak.
Minden országban törvény tiltja a rabszolgatartást.
Bales három teendőt jelöl meg. Először a közvéleménynek kell megállapodásra
jutnia abban, hogy ideje örökre beszüntetni a rabszolgaságot – és
ezt a politikusaink tudtára kell adnunk. Másodszor pénzt kell
költenünk – de mint Bales mondja, „közel sem annyit,mint hinnénk”.
Harmadszor a kormányoknak érvényt kell szerezniük saját
rabszolgaság elleni jogszabályainak, és meg kell érteniük, hogy ha
nem ezt teszik, a nemzetközi közösség részéről komoly nyomás nehezedik
rájuk.13
Világszerte aktivistacsoportok
munkálkodnak a helyzet megváltoztatásán. Némi
sikerről számolnak be –
mind a rabszolgák felszabadítása és újrakezdéshez segítése, mind a
kormányok felelősségre
vonása tekintetében. Ebben valamennyien szerepet játszhatunk. Részt
vehetünk kampányokban, adakozhatunk rabszolgaság-ellenes
csoportoknak, írhatunk a kormánynak, és sürgethetjük, hogy tegyen
valamit a rabszolgaság, az embercsempészet és a gyermekmunka ellen.
Mert ahogy egy indiai rabszolgaság elleni kampányaktivista mondta:
senki sem szabad addig, amíg nem szabad mindenki.
1-2: Szóbeli közlés Beth
Herzfeldnek, Anti-Slavery International Reporter magazin, 2003.
október
3: www.wikipedia.org
4: www.antislavery.org, www.iabolish.org
5: Amnesty International,
Mauritania: A Future Free from Slavery, 2002. november
7.
6: www.antislavery.org
7: Anti-Slavery
International, Debt Bondage, 1998. december
8: US State Department
Trafficking in Persons Report 2003., www.state.gov/g/tip/rls/tiprpt/2003/
9: Anti-Slavery
International, Mauritania: A Future Free from Slavery
11: www.freetheslaves.net
12-13: Kevin Bales, How We
Can End Slavery – National Geographic Online, 2003.
14: http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/Rai/0/4043/rszjobb.html
15:
http://www.mfor.hu/cikkek/Rabszolgatartassal_vadolnak_egy_brit_divatceget.html
Segélyszervezetek:
African Movent for Working Children and
Youth:
több száz alulról
szerveződött, a dolgozó
gyermekek és fiatalok körülményeinek javításán fáradozó csoport
összefogása. www.enda.sn/eja
Anti-Slavery International:
az 1839-ben alapított, londoni
székhelyű szervezet a világ
legrégebbi emberjogi szervezete. USA-beli testvérszervezete a Free
the Slaves. www.antislavery.org, www.freethslaves.net
Global March Against Child
Labour:
világmozgalom, székhelye Delhiben
működik, és a
gyermekmunka beszüntetéséért küzdő nagyszámú nemzetközi csoport fog össze. www.globalmarch.org
Fairtade Foundantion:
Nagy-Britanniai
székhelyű csoport, amely
fogyasztói címkét – „Fairtrade” védjegyet – adományoz azoknak a
termékeknek, amelyet bizonyítottan tisztességes, etikus módon
állítanak elő és hoznak
forgalomba. Hasonló kezdeményezés a Fairtrade Labelling
Organisations International is. A fogyasztói címkézés további
példája a Rugmark kezdeményezés, amely a gyermekmunka alkalmazása
nélkül készült dél-ázsiai szőnyegeket azonosítja.
www.fairtrade.org.hu, www.fairtrade.net, www.rugmark.org
Források:
Jessica Williams: Merre tart a világ? c. könyve, ill.
Internet
Biczók
Beáta
2009-04-21